Ezek a világ legvendégszeretőbb városai
Azt szokták mondani a külföldiek, sőt, a magyarok még sokkal inkább azt tartják magukról, hogy vendégszeretőek, azonban pontosan ugyanígy szokták jellemezni a temperamentumos olaszokat is. A
Azt, hogy egy adott helyen mennyire fogadják szívesen a látogatókat, meglehetősen szubjektív dolog, viszont úgy tűnik, hogy most mégis ítélet született, ugyanis egy olasz város nyerte el idén a világ legvendégszeretőbb városa címet a Booking.com szállásfoglaló oldal felmérésében. A Booking.com rangsorolása azon alapszik, hogy az adott városban található szállások közül mennyi ért el az oldalán legalább nyolc pontos átlagértékelést, ami már nagyon jónak számít, ugyanis tíz a maximálisan adható pontszám.
Ehhez legalább 3 értékeléssel kellett az egyes szállásoknak rendelkezniük, és az is kikötés volt, hogy az adott településen legalább 50 ilyen szállásnak kellett lennie. A Booking.com felmérése alapján tehát látjuk, hogy aktuálisan ezek a világ legvendégszeretőbb városai.