Szakember segíthet a párkapcsolati és a munkahelyi problémák megoldásában
Ha kapcsolati tanácsadásról van szó, akkor a legtöbb embernek először a párkapcsolati tanácsadás jut eszébe, pedig még számos olyan emberi kapcsolatunk van, amit illetően segítségre lehet szükségünk.
Előfordulhat például barátokkal, hiszen egy ilyen viszonyban is bekövetkezhet olyan helyzet, amikor nem tudunk egyről a kettőre jutni, azonban mindenképpen szeretnénk megmenteni a helyzetet. A munkahelyünkön is előfordulhatnak olyan konfliktusok akár a kollégákkal, akár éppen a főnökünkkel, amiket nem vagyunk képesek szakember „beavatkozása”, segítsége nélkül megoldani. Azért is lehet jó bevonni egy kívülállót, mert sokkal könnyebben felismerheti, és Így segíthet rávezetni minket, hogy mi is a valódi probléma, amit meg kell oldani. Bajnai Nóra pszichológus lehet a párok segítségére, hiszen rengeteg szolgáltatása közül az egyik a párkapcsolati tanácsadás Budapesten.