Miért tanítsuk jógázni gyermekeinket?
Orvosok és természetgyógyászok egyetértenek abban, hogy a megfelelő egészségtudatosság kialakulásában meghatározóak a gyermekkori élmények, szokások. Itt pedig tetten érhető a szülők felelőssége, hiszen egy pici gyermek természetesen nem fog önmagától mozogni, sportolni, vagy akár jógázni, főleg a mai világban, amikor a számítógépek, tabletek, okostelefonok és a gyermekeknek szóló sorozatok a monitor előtt tartják őket – sokkal több időre is, mint ami kívánatos lenne.
Felelősségteljes szülőként viszont tehetünk azért, hogy megszeressék a mozgást, megismertessük velük a szabad levegőn töltött időt, az aktív élet örömét. Ha ugyanis már gyermekkorban megszokják, hogy a testmozgás a mindennapi rutin része, felnőttként is valószínű, hogy szívesen mozognak majd, ami hozzájárulhat egészségük megőrzéséhez.
A gyerekjóga kifejezetten olyan mozgásformákat tartalmaz, amiket a picik is könnyedén el tudnak sajátítani. Így sikerélményt is szereznek, miközben szinte játékos formában, észrevétlenül kedveltetjük meg velük a mindennapi mozgást. A gyerekjóga jótékony hatásait később felnőttként is élvezhetik.
Ezeket is érdemes megnézni
Természet adta nyugalom egy karnyújtásnyira
2023.01.22.
Hasznos tanácsok az álláskereséshez
2023.09.26.