Írások

A gyógynövények is hatásosak lehetnek hasmenés ellen?

Ha szeretnénk a hasmenést elkerülni, a húsételekkel is nagyon elővigyázatosnak kell lenni. Ezek elkészítése, kezelése és tárolása is odafigyelést igényel, mert sajnos ez is hasmenéshez vezethet. mindezt természetesen nyáron sem lehet megúszni, ugyanis tejet és tojást tartalmazó ételek gyorsan „megromlanak” a nagy melegben. A nagy kedvenc, a fagylalt is veszélyforrás lehet, ha nem megfelelő körülmények (higiéniai előírásoknak megfelelően) között készítik el és tárolják.

A felsorolt esetekben sok folyadékot (vizet) és ásványi anyagot veszít a szervezet. Nagy veszélye van a kiszáradásnak, ezért a folyamatos ”visszapótlásra” kell törekedni! Fontos tudni, hogy hatásos lehet a gyógynövény hasmenés ellen.

Ilyenkor a kellemetlenség mellett, miszerint nem nagyon tudjuk elhagyni az otthonunkat, szembe kell néznünk az erőtlenséggel is, hiszen nagyon sok folyadékot veszítünk rövid idő alatt, ezzel egyetemben pedig az ásványi anyagok is távoznak a szervezetünkből.