
Hogyan juthat forráshoz egy települési önkormányzat?
Az önkormányzatok számára a pályázatok jelentik az egyik útját a fejlesztésekhez szükséges források biztosításának. A források elnyeréséhez, a pályázati támogatás megalapozottságának alátámasztásához több dokumentum is szükséges, melyek egyike a megvalósíthatósági tanulmány.
Megvalósíthatósági tanulmányra akkor van szüksége egy települési önkormányzatnak, ha a településfejlesztési elképzeléseit pályázati források felhasználásával kívánja megvalósítani, ugyanis ezek a pályázatok megkövetelik a megvalósíthatósági tanulmány meglétét.
Fontos megjegyezni, hogy a pályázat csak a fejlesztés eszköze, és semmiképpen sem a célja, így nem elég egy jól megírt pályázat, hanem ténylegesen alá kell tudni támasztani a pályázat megalapozottságát egy jól előkészített projekttel. Ez csak akkor biztosított, ha rendelkezésre áll egy jól megalapozott településfejlesztési akcióterv, amelyben kijelölik a település közép és hosszú távú fejlődési irányát, amelybe beleilleszthető az adott fejlesztési elképzelés, amelyre pályázati úton kívánnak forrást bevonni.
Ezeket is érdemes megnézni

Így motiválhatod a kékgalléros munkaerőt
2024.03.17.
A szeretet sohasem bánt
2021.04.16.