
Budapesti pszichológus és sportpszichológus
Olykor előfordul, hogy nehézségeinket már nem vagyunk képesek egyedül megoldani. Ebben az esetben tanácsos szakemberhez fordulni, hiszen a lelki egészségünk legalább annyira fontos, mint testi, fizikai egészségünk.
Bajnai Nóra (Budapest II. kerületi pszichológus), pszichológus, sportpszichológus. Diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kognitív, – és Fejlődéslélektan mesterképzési programján szerezte 2013-ban. Az elméleti tanulmányok és a kutatómunka mellett a valós gyakorlati szakmai tapasztalat megszerzésére is sok figyelmet fordított klinikai és gyermekvédelmi területen.
Munkájával párhuzamosan 2013-tól szakpszichológus képzésben vett részt, 2015. nyarán pedig megszerezte sportszakpszichológus diplomáját. Sportpszichológusként főleg a versenysportolók számára tud megoldást nyújtani különböző területen, például a teljesítményszorongás kezelésében.
Ezeket is érdemes megnézni

Pontos munkaerő tervezés segítheti a cégek dinamikus fejlődését
2023.04.25.
Táncoljunk a hormonokkal! Avagy a női szervezet tudatos támogatása
2023.04.30.